20080614

köbüki üzente...

Na jó, leírom az elmúlt hetemet...hogy úgy mondjam máok okulására:

Igazából ott kezdem, hogy kedden szigorlat volt, amire hát készülgettem ugyan, dehát számvitel és társai című dolog ugye, ami tőlem igencsak távol áll. A vége felé került rám sor(sajnos), de megörültem, mert egy tök jó tételt sikerült kihúznom, mondta a tanár, hogy a számviteles rész kidolgozásával kezdejm, neki is ültem, ki is dolgoztam, de mivel mindkét számviteles tanárnál ültek, ezért neki álltam az elemzésnek is, mire odajön hozzám a pü.-es tanár (itt megjegyezném, hogy soha semmit, nem adott le órán, és zh címszó alatt, is kb. x éve mindig ugyanabból a 10 feladatból válogat be, úgyh még a számokat se változtatja meg) hogy de menjek rögtön pénzügyből felelni, mivel alapvetően nem akartam nála vizsgázni, meg amúgyis, közöltem vele, hogy de az nekem még nincs kidolgozva, mire ő: dehát ez egy szóbeli vizsga, minek azt leírni, mire én: hogy dehát mégis nem árt, ha az ember össze tudja szedni a gondolatait, erre ő ott állt felettem, és várt, hogy menjk már. A tételt ennek ellenére nagyjából el is tudtam mondani, mire ő elkezdettkérdezgetni, olyanokat, h hűmeghá. Majd a végén közölte, hogy nézzem át még a jegyzetemet(mintha abban benne lenne=P) és még kedvesem azt is hozzáfűzte, hogy jegyezzem meg, hogy aki nem tudja a CF-t, az eredménykimutatást, és a mérleget, az sosem lesz közgazdász. Ezek után nem sokon múlt, hogy nem kezdtem el a fejét a padba verni, csak az tartott vissza, hogy abból is csak nekem lett volna bajom (hogy Nórit idézzem: milyen jó, ha az ember környezetében sok a jogász). Na mindegy, miután hazamentem, kb két órát álltam a hideg zuhany alatt, hogy lenyugodjak. Deezzel még nem lett vége: ugyanis a meló-diákban el keverték az iskolalátogatásim, ami miatt nem kaptam fizut, vittem be újat, amire a majd meg kapod vmikor, pótutlás keretében infót kaptam (megjegyzem ekkor, már péntek óta pénz, és hétfő óta kaja nélkül voltam), mondtam: hurrá. se gáz, szépen néztem, vagyis szépen szóltam(lévén telefon), a szüleimre, aminek hatására másnap küldtek pénzt, amit viszont az otp kevert el, vagyis nem kevert el csak a bankkártyás, meg a normál rendszer között szinkronizálási problémák akadtak, hogy úgy mondjam, miután már jó sokat vártam rá, sikerült erre fénytderíteni az otp inf. szolgálatánál, elindultam be a városba, és mire odaértem a z otphez pont akkora szinkronizálódott a rendszer, és tudtam automatából is pénzt felvenni, dejó, hogy fölöslegesen másztam be az otphez=/ Ezután hazamentem, és pont negyedórával a munkábaindulás előtt elkezdett szakadni az eső, olyan enyhe szubtrópusi monszun-jelleggel. Én ugye szeretem az esőt, tényleg, meg a nyári záport, de az azért annyira nem volt vicces, hogy kb, húsz centis vízben mászhattam a buszhoz, ami késett is, így én is majdenem elkéstem, és amellett, hogy csurom vizesen ülhettem a pénztárban, megcsináltam életem első hiányát is 5000 Ft személyében amit majd a fizumból vonnak le. hurrá.
csütörtökön csak a pénztárcámat hagytam otthon, úgyh csak enni meg inni nem tudtam melóban(bár előbihez már hozzászoktam), de legalább kaptam kávét, meg cigit (örök hála érte Krisztiánnak, életet mentett)
Péntek: humánvizsga: tanulni nem nagyon tudtam rá, mert meló, de mivel 10-kor kezdődőtt gondoltam, oda meek előbb hogymég át tudjam olvasni, oda is mentem. aztán rájöttem, hogy az indexem otthon hagytam, anélkül meg nem megy =( rohanás oda-vissza 10 centis magassarkúbán, de pont visszaártem időben->hármas lett, de ezek után már ennek is örülök. du. meló, mikor indulnék akkor realizálom, hogy nincs meg a bérletem+ a diákom, A szoba gyors feltúrása, még mindig nincs meg, rohanás, persze buszon jegyet kell venni, meló, sok hülye ember, nem lehet, kapni csak tejcsokis túró rudit, fúj, séta haza kibaszott nagy szélben, kibaszott nyáriasan öltözve. hurrá.
szombat: egész nap bérletkeresés, nincs me, séta vásárolni, veszek magamnak mákosgubát, vaníliaöntettel ebéd gyanánt, hazérve persze kiderül, hogy romlott. hurrá. de legalább estére meg lett a diákom.

most itt tartok, kedden szigorlat, és még nem tanultam rá. de mindegy is, ha folytatódik, az eheti tendencia=P

ez van.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

kitartás:)

keshu írta...

kösziii=)

amúgy ki voltál? :)