Mostanában sokat gondolkodom. (igen, én olyat is tudok) És hogy úgy mondjam egyre kevésbé szimpatikus nekem ez a demokrácia nevű találmány. Alapvetően egyrészről úgy gondolom, hogy minden baj okozója a demokrácia, másrészről meg nem is tartom szükségesnek. Nem hinném, hogy ez emberek nagy részének annyira számítana, hogy milyen politikai rendszerben is él. Mármint biztos háborognának, ha mondjuk csinálnék most egy jó kis diktatúrát, de a demokráciához való görcsös ragazskodást abban látom, hogy nem akarjuk beismerni magunknak a belső korlátainkat, is mivel úgy gondoljuk, hogy nekünk ilyen nincs, ezért érezzük szükségesnek, hogy külső korlátok se legyenek, mert ezesetben hűde szabadok vagyunk. vagy nem. mert például itt vagyok én, aki elég kmoly belső korlátokkal rendelkezem(és mellesleg hiszem, hogy kicsiny országomban a nagyátlag legalább ilyen korlátokkal bír, ha nem nagyobbakkal), ennke okán a demokrácia javarészt számomra teljesen felesleges. Mondjuk, az hogy szavazhassak, az nem hiányozna. Mert mondjuk, jelen helyzetben nincs is értelme, két kb. ugyanolyan rossz közül választani, ráadásul úgy, hogy lényegében magára az eszmeiségre vonatkozóan, minden karakterességet elvesztettek, tljesen felesleges. De még, ha olyan demkráciában is élnék, ahol mondjuk megfelelő a felhozatal választás tekintetében, ott sem tudnék szavazni, hiszen a tudásom kellőképp csekély ahhoz, hogy át lássam, hogy melyik a jobb nekem, vagy az országnak, vagy a világnak, ahhoz meg mégiscsak akad egy csipetnyi eszem, hogy a pártok által az emberek szájába adott mondatokat, szlogeneket, vagymiket ne szajkózzam, mint valami alapigazságot. Merthogy nem az.
Aztán, igazából a szólás, meg gondolat, meg egyéb szabadságok se hiányoznának. Mert ugye, ha nem mondhatnánk, írhatnánk le minden hülyeségetm ami eszünkbe jut, akkor mondjuk most engen se kellene olvasnotok. innentől kezdve meg csak jó lehet. Viccet félretéve fenenagy demokráciánkban bár mindenféle eszméknek helye van, az emberek mégsem foglalkoznak ezzel. Most hozhatnék diagrammokat, meg statisztikai adatok arról, hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak, nem járnak színházba, meg sehovase. szóval, ha szépen eltűnnének a könyvek senki nem venné észre(na jó de, de mivel jóval nagyobb arányban lennének azok akik nem, a többieket mondjuk minden probléma nélkül száműzném az országból)
Hát ez van, én már csak egy ilyen satnya kis lény vagyok, aki elvegetálgat. Legyen tető a fejem felett, legyen mit együnk, meg tudjak ruhákat meg cipőket venni jól és mindenek felett táncolhassak, és máris elvagyok mint egy jóllakot napközis.
Persze az EU közepén, vagy szélén, nem lehet nem demokrácia, úgyhogy megszívtam, ebben kell éljek, de úgy gondolom, hogy attól még nem lesz demokrácia, hogy kimondja az alkotmány, hogy az van, meg van hozzá jogrendszer, vag ynem tudom mi kell hozzá, a demokrácia az emberek fejében kezdődik, és ha ott nincs meg, akkor hangoztathatjuk agyba-főbe a mi szép és jó demokráciánkat, az csak egy elkorcsosult valami lesz.
És jelenleg Magyarországon csak egy "elkorcsosult valami" van, de nem demokrácia.
És most lehet rám vetni a köveket. Jól.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése