Az utóbbi 1 hétben két filmet sikerélt megnéznem, ma az egyiket, múlt hét szerdán a másikat.
Kezdve a frissebbel:
Madárszabadító, felhő, szél
Végre sikerült megnézzem. Hát ez nem igazán film. Vagy legalábbis nem hasonlít azokra a dolgokra amiket eddig film címszó alatt láttam.
Mindazonáltal akármi is, fájt a lelkem belé. Minden szónak súlya van benne, igazából szerintem adni kellett volna hozzá egy szövegkönyvet is, hogy miután megnéztük a filmet azt még olvasgathassuk, megemészthessük. Nekem olyan mintha mindegyik kisebb rész egy-egy vers lenne(vagy ima?), nem tudom...
A képek is szépek voltak. Eszembe jutatta, hogy mennyire ilyesztő, mégis vonzó tud lenni a végeláthatatlan rét, vagy búzamező, a sötét erdő. Meg például a tűz, ilyen közelről nézve, hallod a pattogását, a Beltaine-ok jutnak róla eszembe, hogy milyen jó dolog éjszaka ülni a tűz mellet, a többiekkel.
Mégis legjobban az tetszett, mikor a vizet(folyót?)mutatják felülről.(Nekem vízen táncolás jutott eszembe róla, pláne azzal a zenével).
Voltak madarak. Voltak dalok. Voltak igazságok.Voltak emberek. Ennyi. Még emésztenem kell.
A zene meg nagyon jó volt, kell nekem olyan. Meg az orosz nyelv is olyan szép dolog.(meglepő?)
Egy kicsit populárisabb dolog:
A faun labirintusa
Más volt, mint amire számítottam. Nekem tetszett, ahogy ez a "képzeletbeli világ" egybefolyt a valósággal. Igazából maga az a politikai(?), valós helyzet is megért volna egy filmet önmágában, de így még jobb volt. Nekem pl. tetszett a faun. Pont azért, mert olyan furcsa volt, meg olyan ősi, mint egy darab szikla, vagy földgöröngy. Aztán a második próbánál lévő lény az egyszerűen fenomenális volt. Mmint az aki a kezével nézett.(Le kéne rajzolni, mert szép-mármint ezt a szépet nem szószerint gondoltm). Az utolsó próba olyan nyilvánvaló volt, olyan minden mesébe bele lehet tenni...
De és viszont ami a legeslegjobban tetszett, az a hallhatatlanságot adó rózsáról szóló mese!
Hümm, végülis relatív hepiend, meg minden, nem volt rossz egyszer megnézni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése